top of page

KIK VAGYUNK MI?

Cégünk, a Statikus Műhely Kft. évtizedek óta tartó barátságokon, közös egyetemi éveken, illetve korábbi munkahelyeken kollegiális kapcsolatok alapján 2022-ben alakult. Büszkék vagyunk arra, hogy legfőbb alapelvünk belső indíttatásból ered, mely a gyakorlatban annyit tesz, hogy legfontosabb számunkra a kellő szaktudáson, gyakorlaton, illetve a szakma iránti elköteleződésen alapuló produktum megteremtése. Már a tervezési fázis legelején szem előtt tartjuk a majdani megvalósíthatóságot, olyan praktikusan szerelhető, építhető szerkezetek megtervezése a cél, mely kellő szaktudással rendelkező kivitelező csapat számára nagyban megkönnyíti a kivitelezési munkálatokat, illetve lerövidíti annak idejét.  

Gyártás és kivitelezés tekintetében elsősorban acélszerkezetekkel foglalkozunk, ahol kiemelt szerepet kap a tervek szerinti megvalósítás, melyek fő pillérei a gondos (statikai és építész) tervezés, a professzionális gyártás, a kellő szaktudással rendelkező kivitelezőcsapat, illetve az építési folyamat egésze alatt az abban résztvevőkkel történő folyamatos tervezői kapcsolattartás (tervezői művezetés), melyek így egyben teszik lehetővé a szakszerű, biztonságos, gazdaságos, fenntartható és esztétikus szerkezetek kialakíthatóságát. 

 

A szakértések során törekszünk arra, hogy már a helyszíni szemlén kellő részletességű kép álljon össze a vizsgálattal érintett építmények és/vagy szerkezetek állapotáról, a hibajelenségek jelentőségéről, a további károsodások kialakulásának megfékezésére irányuló egyszerű állagmegóvási beavatkozásoktól kezdve az esetlegesen nélkülözhetetlen szerkezeti megerősítések módjáról, azok kialakíthatóságáról. A szakértői tevékenységünkben nagy segítségünkre van az elmúlt közel 10 év szakmai tapasztalata, ahol munkáink jelentős részét tartószerkezeti szakértés tette ki, így bátran állíthatjuk, a több ezer helyszíni szemlével egybekötött írásos anyag elkészítése során már szinte mindennel találkoztunk, így ennek megfelelően kellő rutinnal, de ugyanakkor alázattal és a szükséges alapossággal végezzük munkánkat. 

Építészeti munkáink során alapvető feladataink közé tartozik az építész tervező partnereinkkel történő szoros és folyamatos együttműködés, ahol az építészeti tervezési szakaszt már a legelejétől segítjük, azt a szükséges mértékben tartószerkezeti előtervezésekkel, illetve megoldási javaslatokkal egészítjük ki, melynek során elkerülhetővé válik az építész tervek esetleges tartószerkezeti tervfejezetek miatti utólagos többletmunkákkal járó módosítása. 

 

Bízunk benne, hogy rövid bemutatkozásunkkal sikerült egy kicsit átadnunk abból, miként viszonyulunk ehhez a rendkívül szerteágazó, sokszor bonyolult kérdéseket felvető, de ugyanakkor szép szakmához, illetve mennyire tartjuk fontosnak azt, hogy az elkészült eredmény mind Megrendelőinket, mind az építésben részt vevő Tervezőkollégákat és Szakembereket, nem utolsó sorban Önmagunkat elégedettséggel töltse el.  

Ópris Balázs 
okleveles szerkezet-építőmérnök 

ügyvezető 

MMK.: 01-15136, 01-68512

Kamarai jogosultságok: T - Tartószerkezeti tervezés, SZÉS1 - Tartószerkezeti szakértés

opris@statikusmuhely.com 

+36 30 307 2287 

Nehéz rövid, lényegre törő és egyben figyelemfelkeltő bemutatkozót írni, de ha a szakmai vonalon kell maradjak, akkor talán azzal kezdeném, hogy már gyermekkoromban is sokat foglalkoztattak az épületek. Eleinte az építészeti irány ragadott magával, egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy az egyszerűbb épületektől kezdve, az ipari építményeken át, egészen a legkülönlegesebb épületekig egy igen komoly és fontos tényező alapozza és előzi meg a megálmodott szerkezeteket, mégpedig a statika.

Ópris Balázs - okleveles szerkezet-építőmérnök

Picit mélyebben belelátva ebbe az addig ismeretlen szakmába, elhatároztam, hogy minél jobban szeretném megismerni a statika világát, és a későbbiekben majd ezzel szeretnék foglalkozni. A sikeres felvételit követően egyetemi tanulmányaimat 2004-ben kezdtem a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki karán, ahol 2009-ben végeztem okleveles szerkezetépítő mérnökként, magasépítési fő szakiránnyal és geotechnika mellékszakiránnyal. 

A diploma megszerzését követően az egyetemi konzulensem ajánlására hamar munkába kezdhettem egy - a régi, nagy tervezőirodák mintájára kialakított - klasszikus mérnökirodában, ahol segédtervezőként rengeteg hasznos dolgot tanulhattam, köszönhetően az ott dolgozó magasan képzett statikus mérnököknek, a saját szorgalmamnak és nem utolsó sorban annak a - manapság sok esetben oly méltatlanul alábecsült - szakmai alázatnak, ami a mai napig jellemző a munkához és másokhoz való hozzáállásomra. Ezen munkahelyen eltöltött közel 5 év alatt megismerhettem a tervezés világának minden egyes szakaszát, kezdve a koncepcionális vázlattervezéssel, a tender és engedélyezési terveken keresztül egészen a kiviteli és megvalósulási tervekig. Részt vettem a statikai számítások elvégzésében, rajzolási feladatokban, valamint gyakorlatot szereztem a szerkesztőkkel történő kooperatív munkavégzésben és az igen nagy jelentőséggel bíró tervellenőri pozíciót is kipróbálhattam. 

Keresve a szakmán belüli fejlődés és változatosság lehetőségeit, később egy olyan cégnél helyezkedtem el, ahol 2014-től kezdve az addigi tervezői munkák szakértői feladatokkal egészültek ki. Az épületek, szerkezetek helyszíni diagnosztikája, azok rekonstrukciójának, megerősítésének megtervezése a statika világának egy olyan részét ismertette meg velem, mely által sok elméleti tanulmány gyakorlatba ültethetővé vált és ezáltal nyert igazán értelmet. 

2022-re két tervező kollégámmal és egyben barátommal együtt elérkeztünk oda, hogy közös cég alapításával saját elképzelésünknek és elhivatottságunknak megfelelően végezhessük ezt a sokszínű szakmát. 

Szakmai életem során egyedi tartószerkezetek, illetve ipari épületek és építmények komplex tervezése, szakértése mellett családi lakóházak tervezési és szakértési folyamatának különböző fázisaiban vettem részt. A szakma elvárásainak megfelelően, időközben először tartószerkezeti tervezői, majd tartószerkezeti szakértői jogosultságot szereztem. 

Szabadidőmben szívesen járok el a családommal és a barátaimmal túrázni, várakat és kastélyokat látogatni. És ha marad időm, szívesen barkácsolok, úszok és futok. 

Nógrádi Máté
okleveles szerkezet-építőmérnök 

ügyvezető 

MMK.: 12-00457

nogradi@statikusmuhely.com 

+36 20 805 6090 

Szerkezet-építőmérnöki tanulmányaimat Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karán (Győr, 2014, BSc), valamint a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán (Pécs, 2022, MSc) végeztem, melyeknek közvetlen és meghatározó előzménye volt a Schulek Frigyes Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola (Budapest, 2006, Magasépítő technikus), ahol először találkoztam a mechanikán belül a statika és szilárdságtan tudományával. Eleinte az építészet iránt mutattam érdeklődést - mivel a technikum előtt és alatt építészek mellett komplett tervezési munkálatokban vettem részt -, de a technikumban szerzett új ismeretek (a szerkezeteket érő hatások, azok erőjátéka, ezen fizikai törvényszerűségeken alapuló kérdésekre adott mérnöki megoldások) birtokában egyértelművé vált, hogy statikusnak szeretnék továbbtanulni. 

Nógrádi Máté - okleveles szerkezet-építőmérnök

A magasépítő technikusi bizonyítvány megszerzését követően egy generálkivitelező cégnél helyezkedtem el, ahol a kivitelezési folyamatok előkészítésén és összehangolásán kívül, helyszíni kivitelezési munkálatokat ellenőriztem, műszaki rajzokat, valamint költség- és mennyiségszámításokat végeztem. Igen hasznosnak tekintem az ott eltöltött időszakot, mivel közvetlen betekintést nyerhettem abba, miként lesz a tervekből, modellekből valódi építmény, illetve megtanulhattam azt, tervezőként mennyire fontos a kivitelezhetőség apróbb részleteit is szem előtt tartani, hogy a kettő sokkal jobban összefonódik, mint azt korábban gondoltam. 

Az egyetemi alapszak befejezését követően szerkezet-építőmérnökként helyezkedtem el, szerkezetek statikai számításán, engedélyezési és bejelentési tervek tartószerkezeti munkarészén kívül, kiviteli tervdokumentációk, valamint statikai szakvélemények készítésében vettem részt. Ezen 8 év alatt mind tervezés, mind szakértés terén igen sokat fejlődtem szakmailag, a több mint 2000 helyszíni vizsgálattal egybekötött szakvélemény készítésének alkalmával családi házak, társasházak, középületek, ipari létesítmények, egyéb tartószerkezetek általános állapotvizsgálatán túl, azok (tartó)szerkezeteinek átalakítási lehetőségeivel, sok esetben károsodásaival és rekonstrukciójukkal foglalkoztam. 

A mesterképzést követően másik két kollégámmal és nem utolsó sorban barátommal 2022-ben saját céget alapítottunk Statikus Műhely néven, melyben az ügyvezetésen kívül statikai tervezéssel, gyártási és kivitelezési koordinációk mellett, szakértéssel szintén foglalkozom. 

Tervezési munkáim közt található gabonatároló acélcsarnok, többszintes vasbeton pillérvázas épület, 200 m2-en elhelyezkedő nyomdagép vasbeton alapja is. 

Van egy 6 éves kisfiam, akire nagyon büszke vagyok, űrhajó-építőmérnök szeretne lenni. Munkán kívül nagyon szeretek basszusgitározni, utazni, hegyet mászni, fotózni, főzni, filmeket nézni és jókat nevetni.

Kovács Péter

okleveles szerkezet-építőmérnök 

ügyvezető 

kovacs@statikusmuhely.com 

+36 30 421 2914 

2015-ben végeztem a győri Széchenyi István Egyetem Építőmérnöki Karán, mint szerkezet- építőmérnök. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának elvégzése után okleveles szerkezet-építőmérnök diplomát szereztem. 

Már a Schulek Frigyes Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola elvégzése után is számos családi- és társasház tervezésében közreműködtem építész és épületgépész mérnökök mellett. Családi házak, társasházak építési, bontási, kiviteli terveinek rajzi és szöveges munkarészeinek elkészítése és látványtervek készítése tartozott a feladataim közé. 

Kovács Péter - okleveles szerkezet-építőmérnök

2011-ben csatlakoztam egy 100%-ban ausztriai piacra dolgozó fémszerkezet gyártó cég csapatához, ahol számtalan acél, rozsdamentes acél és üvegszerkezet tervezését bonyolítottam le, így tapasztalatot szerezve a különböző anyagok tulajdonságaival kapcsolatban. Az általam tervezett szerkezetek helyszíni beépítésének koordinálásában is rendszeresen részt vettem, mely során jelentős tapasztalatot szereztem a munkafolyamatok kézzel fogható fázisában is. 

2014 közepétől Európa vezető signware vállalatánál dolgoztam csoportvezető konstrukciós tervező pozícióban, ahol komplex reklámipari szerkezetek tervezése és a tervezési- gyártási folyamatok fejlesztése, automatizálása tartozott fő feladataim közé. 

2017 elején egy kétéves szerződés keretében tervezési csoportvezető pozícióban álltam munkába, ahol acélszerkezetek tervezése, gyártási, beépítési dokumentációjának elkészítése mellett, kollégáim feladatainak felügyelete tartozott a munkámhoz. 

2019 óta statikai szakvélemények és szakértések készítésében veszek részt. Az eltelt több mint 4 év alatt közel 1000 db írásos anyag kidolgozásában vállaltam szerepet. 

2022-ben barátaimmal és kollégáimmal megalapítottuk a Statikus Műhely Kft.-t, mellyel egy régen dédelgetett álmunk vált valóra. Cégünk, az eddig megszerzett tapasztalatokra támaszkodva, professzionális szoftverparkunk segítségével, kiváló minőségű szerkezetek tervezésére vállalkozik, melyek gyártásában és helyszíni beépítésével is igyekszünk a megrendelői igényeket kielégíteni és elégedett ügyfeleink táborát bővíteni.

szöveg elválasztó.jpg

Tervezői, szakértői és kivitelezési munkáinkhoz természetesen elengedhetetlen a jelen kor tudásának megfelelő, fejlett tervezői szoftverek, a jogszabályok által előírt tervezői és szakértői jogosultságok, a kamarai tagság, valamint a munkavégzéshez szükséges tervezői illetve tevékenységi és szolgáltatói felelősségbiztosítás megléte.

Szoftverlicenszeink

Cégünk többek között az alábbi szoftverlicencekkel rendelkezik:

AxisVM X6

végeselemes számító és méretező szoftver

ArchiCad 22

építészeti CAD szoftver

Éptár Vasalás 4.0

vasbeton tervező program

SolidWorks 2022

3D tervező szoftver

Microsoft Office 365

irodai alkalmazáscsomag

SolidSteel Parametric

3D acélszerkezet tervező szoftver

IDEA_StatiCa.jpg

IDES StatiCa

csomópont tervező szoftver

Cégünk biztosításait a Generali Biztosító Zrt. kezeli.

bottom of page